Jdi na obsah Jdi na menu
 


8,Nő alakban írt képírásos szövegek

Ezek a legrégibb és leggyakoribb képírásos szövegek s fennmaradt példányaik rendszerint kőszobrok, úgynevezett Vénuszok.

8-a-astarte.png

 E  Vénusz-szobor  hangsúlyozott részei ezek: az arc AR/UR, a két emlő EMLŐ-2, a köcsög (régiesen KETSEK), a kéz KET és a köcsög alatt lévő kar A KAR.

Együtt: UR-EMLŐ-2, KETSEKKET A-KAR: Úremléket, kicsikéket akar.

Mellette a nő arcú szárnyas oroszlán: arca ÚR, teste: magaru, szárnya: magyar. Összeolvasva: Magyarok urának.

8.b-astarte-kanaan.png

A női piktogramok központi témája mindenütt az anyaság, üzenetüket mégsem mindig olyan irodalmi stílusban küldik, mint bemutattuk. Mondanivalójukban az anyaságot megelőző szexualitás felülkerekedik s ennek megfelelően szavaik nyersebbek, legalábbis mai felfogásunk szerint. Például felhívást intéznek akármelyik (=A KAR MELLek) úrhoz, hogy úremléket, kicsikéket nemezzen és a köldök kidomborítása is ugyanezt a kívánságot fejezi ki a szavak összecsengése alapján.

8.c-astarte.png

Az ilyen szobrokat az egykorúak ASZTART, ASZTORAT névvel nevezték. Van olyan Vénusz szobor is, amely kezeivel hasát tartja: (H)AS-TART. Egyiptomban a görög nevén idézni szokott Isis, írásjelei szerint pontosan ASZTUR, ESZTER. Valamennyien az anyaisten különböző szerepére utalnak. A Régi Keleten az Isten képe, a Nap legfőbb két neve éppen Szemúr és Magúr volt, - az Égúr, Napúr, Honúr és sok egyéb neve között. Ebből az is következik, hogy a Vénuszok Isten papnői voltak, akik istenüket gyermekszüléssel szolgálták. A kép és a gondolat a kőkori termékenységi vallás alaptételét, az anyaságot fejezi ki és a faj szaporítására buzdít. "Isten megáldotta őket, szaporodjatok, sokasodjatok..."

8.d-astarte.png

Az arc: ur. Orra madárcsőrhöz hasonló: ma. A két mell: emlő-2 = emléket. A karok a melleknél: a kar-mellek= akár-melyik. Karjai : a karok. Összeolvasva: Akármelyik magyar úrtól emléket akarok.

8.e-astarte-fonicia.png

(Astarte = Eszter főniciai magyar lelet.)

Fején a kacskaringós jó-ma ligatúra. Feje = UR, karjai állnak: Király, emlő 2 db= emléket. Karok: akarok.

Két ló, csődör = mén áll mellette, kötényéhez erősítve két köcsög= köcsögök= kicsikék, amin állnak, úr jelek.

Összeolvasva: Jó magyar király úrtól emléket akarok. Mén-úrtól kicsikéket.

8.f-astarte-hettita.png

(Hétországi lelet)

 A szem és orr szavak hangtestéből például, egybeolvasva, a Napisten neve bukkan elő: Szemúr.

Ha bizonyos testrészek kétszer szerepelnek, akkor az illető testrész nevét esetleg többes számban, k raggal, vagy pedig a ,két' számnév beiktatásával kell olvasni. A kétszer szereplő emberi kar eszerint olvasható így: A KARok, ami azonban az összecsengés alapján ezt írhatja: akarok (valamit). Két női emlő: EMLŐ-2, az összecsengés alapján ezt írta: emléket. Az orra madárcsőrhöz hasonló, Ma szótagot ír.

Összeolvasva: Szemúrnak, magyarok urának akarok emléket szülni.

8.g-ciklad-szigeti-venusz.png

Ciklád szigeteki Vénusz (Théra szigetéről is fogok rovás leleteket bemutatni.)

A tárgyalásra kerülő Vénusz  karjait nem ábrázolják teljesen.  Arcán csak szem (SZEM) és orr (OR) van, nyaka (régiesen NAK) kiemelkedik, két karja kezdeménye (A KAR.ok) kéz nélkül szerepel, két emlője van (EMLŐ-2), és erősen ki van emelve a hasa és lábaival a női háromszöge (NU). Rakjuk össze az olvasás céljából hangsúlyozott képek hangtesteit új szavakká: SZEM-UR. NAK A-KAR.ok EMLŐ-2 SZü-NU.

Ezek a szavak hangrendbe téve és mai helyesírással lejegyezve ezt írják: Szemúrnak akarok emléket szülni.

8.h-istar--iran.png

 Vénusz Iránból került elő s a Kr. e. V-IV. évezred fordulóján készült: ülő mezítelen nőt ábrázol. Feje és nyaka letört, vagy nem is volt. Így most azzal nem tudunk foglalkozni. Két karja (A KAR.ok), két duzzadt emlője van (EMLŐ-2), mellén és hasán egy luk, mag vagy úr jel. Erősen ki van domborítva nőisége (NU). Rakjuk össze az olvasás céljából hangsúlyozott képek hangtesteit új szavakká:  A-KAR.ok EMLŐ-2 SZü-NU.

Ezek a szavak hangrendbe téve és mai helyesírással lejegyezve ezt írják: úrnak akarok emléket szülni. Mivel a szemet egyebek között magnak is képzelték és írásban annak megnevezésére is használták.

8.i-istar-mezopotamia.png

Sumér lelet, Innini-nek, Istárnak, termékenységi istennőnek nevezték el a kutatók. Mi értjük a nevét, HuN-Né-Ni. A jelek összeolvasása hasonló az előzőeknél, de a keze kérő helyzetben van. Hasán az úr, vagy mag jel a köldöke kiemelve, kéri az úr magját.

Vénusz óhaját így is olvashatjuk: Magúrnak (=Magyarnak) akarok emléket szülni.  A  Régi Keleten a Isten legfőbb két neve éppen Szemúr és Magúr volt, - az Égúr, Napúr, Honúr, Magyar és sok egyéb neve között. Ebből az is következik, hogy a Vénuszok a (nap)Isten papnői voltak, akik istenüket gyermekszüléssel szolgálták. A kép és a gondolat a kőkori termékenységi vallás alaptételét, az anyaságot fejezi ki és a faj szaporítására buzdít.

Az őskorban-kőkorban is a nép Isten népe volt,  minden születendő gyermek Isten gyermeke volt.  A  vallásos családoknál ezért nagy érték a gyermek. (A kereszténységben is mind Isten gyermekei lettünk, írja a Biblia.) Őseink az 1 Istent, a Jóságos Atyát tisztelték. A Napot Isten képének, világítónak, égi utasnak  nevezték, most is használom a rossz fordítását, megszokásból: Napisten. A leletekből rájöttünk, nem a Napot imádták őseink. Ők tudták, a Nap nem isten, a bolygók nem istenek. De Isten a csillagvilág bölcs alkotója, ég és föld teremtője, minden élet atyja. Erről tanúskodnak a következő, rovással írt leletek, a magyar népek ősi országaiból.

Ezeknek a képeknek az értelmezését én közöltem először, a Magyarságtudományi Intézet internetes irodalma segédletével, képek forrása internet szabadon bemutatható képei. Mivel magyar kulturális nemzeti kincs, szabadon bemutathatók, közkincs, az olvasata szabadon publikálható: " Kissúrék rovásírás megfejtései" megjegyzéssel. 2011-09-13. Cikk szerkesztett átemelése másik honlapról.

Magyar helynevek:

8.j-magyar-helynevek-vilagterkep.png

 

2014-11-12.