70,Glozeli kövek rovásai
GLOZELBŐL, ROVÁS LELET, MEGHÓDOLÁSRÓL
Máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük induló pontnak! Amivel nem tud mit kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás! Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes leletegyüttes.
Ha módosítanák a leletek korát, mert kitudódott, hogy magyar nyelven jól olvasható szövegek vagy töredékek, akkor is a Római Birodalom kora előtti időkből származnak. Ez nem csökkenti munkám eredményét és jelentőségét, de növeli a magyar népek hírnevét.
Elsőként magyar nyelvű népek éltek és írtak is Európában!
Az írás magyar találmány!
Sok ezer éves szerződés magyar nyelven jól érthető képírással.
A mai franciaországi kutatók becslése szerint a kora 15000 év.
Rovás lelet képírással: a nagy szarvas előtt a kis róka megalázkodik.
Ha ez képírás, fentről lefelé olvasva:
a, agancskorona: KORONA
b, szem: SZEM
c, orr: ÚR
d, szügye előtt a másik kép: ELŐTT
e, róka: RÓKA
f,szeme úr: ÚR
g,testtartása: MEGHÓDOL
h, a lábak írásjegyek is: balról jobbra vonalasan olvasva:
(Magyar rovásbetűket formáznak: T-K-S-V-T)
TöKöSVóT ( ma azt írnánk, bátor volt, de vesztett)
i, A szarvas lábai rovás betűk jobbról-balra: ŐSI
j, A fűszálak írásjegyek: j-balra: SZeRZ(ődés)
Talán győzelem után szerződést kötöttek meghódolásról, békéről, barátságról…
GLOZELI ROVÁS LELET SZARVASSAL
Szarvas fej felett jobbról-balra a szöveg:
5 K CS I T K V T D= 5 KiCSIT KöVeTsD
(Korabeli társasjáték darabja lehet.) Ma is léteznek hasonló társasjátékok.
Bizonyíték, hogy a társasjáték is magyar elme találmánya.
GLOZELI LELET - KÉPÍRÁSSAL
Glozeli lelet: Nyakban hordható(?) függőn: Ló van, és a csikója szopik.
Összeolvasva a képírást a Ló nemzetség gyermeke. (Korabeli igazolvány? Talán az azonosítót is Magyar népek találták fel?)
Másik szarvasos kő:
Íme néhány lelet ami bizonyítja, hogy a magyar volt az első nép aki használta a legkorszerűbb írásmódot, ahol minden hangot egy külön betű jelöl. Így a mondanivaló könnyedén lejegyezhető, nem úgy, mint a nehézkes képírással, fogalomírással és szótagírással.
A pirossal jelölt az a rész ahol jól kivehető magyar rovás betűit a szarvas agancsától a nyakáig biztonsággal tudom olvasni.
A megoldás: HAJTVA ŰZIK A SZARVAST. Lehetséges, hogy egy társasjáték figurája volt.
Ha sikerül teljes képet kapnunk a lelet felső sorában kezdődő írásról, megtudjuk a teljes olvasatot, akkor ezt az oldalt módosítani fogom.
(Megtiszteltetés, hogy más honlap is megemlíti.)
hamarosan folytatom...
GALLIAI ROVÁS KORONG, BÉLA ÚR
14 ezer évesre becsült magyar nyelvű rovás lelet, Galliai rovás korong, Béla úr
A fél gyűrűt alulról felfelé próbáljuk, majd a rovás A-nál fordul az írás iránya, itt a töredéket jobbról az A-ig olvassuk.
..LSZL, LBLA, ITSZVTNGY, B..
magyar magánhangzósítással: ..eLSZeL éL BéLA eGY öNTVéSZeTI B..
Ez a töredék: Bélának, egy öntészeti vezető úrnak a méltóság- ranggyűrűje lehetett.
( él= fő, elöljárót is jelentett, ma is használjuk, pl: éllovas).
GALLIAI FŐSZAKÁCS
Rovás lelet, Galliai főszakács, a vízözön előtti időkből, 14 ezer éves rovás, a francia honlap kutatói szerint.
A leletet jobbról balra olvasom.
A két párhuzamosnál, rovás GY betűnél kezdjük olvasni:
GY, BSZRSZI, TMS, ÚR
eGYé, BeSZeRSZi TaMáS ÚR
TMS = iT Ma eS = itt ma ez úr-nak is tudom olvasni, akkor is értelmes.
Egyél, beszerzi itt ma ez úr.
Talán ma Tamás urat főszakácsnak neveznénk, aki nyakában hordja tisztsége gyűrűjét és jó étvágyat kíván. Ez a sok gyűrű lelet egy főúr, vagy fejedelem udvartartásának a fontos személyeit, vezetőit jelölhette.
Rovás lelet, őz ebédre Egy kőből faragott KŐ ŐZ, tele írással.
A jelek olvasását az állásuk szerint az őz fülétől GY kezdjük, és az orrától balra levő háromszög jelével=kés fejezzük be.
a, A test írásjelei: GyoS Be eNne eLBéD RenDeL KÉSsel.
Ma így mondanánk: Gyorsan ennénk, ebédet rendelek, és kést ( kérek). Az őz minta mutatja, hogy őzből legyen az ebéd.
b, Ha jobban megnézzük, az őz is a képírás szerint szöveget ír, a hangsúlyos részeket összecsengés alapján összeolvasva, magyar logika szerint, megtudjuk, kik kértek őzet ebédre.
c,Fején a fülei: V . Homloka: N. szemei: ÚR Összeolvasva: VéN ÚR
Szem alatti jel: N-Úr szemgolyó, ÚrNő.
Kisebb úr jellel hangsúlyos orra :or azaz KIS ÚR
Nyitott szája: száj
ajka: ajk
nyaka: nak összeolvasva: szájaknak.
ÖSSZEFOGLALVA: magyarul, kövön küldte az úr a főszakácsnak, mit, hányan ennének ebédre:
Itt őz ebédet rendeltek, de gyorsan, a Vén úr, az Úrnő és a Kis-úr részére az éhes szájaknak.
GALLIÁBÓL EGY DUGÓ
Galliai lelet, magyar szöveggel. Nagybetűvel írtam a látható rovás betűket. Olyan, mint egy korsó dugója. A betűk jobbról balra, a henger másik feléről nincs képünk, de így is értelmes:
1sor: Jó LéRe…
2.sor:SZiNTiG…
3. sor: SuVass ÜSs L…
( Innen nem tudjuk értelmezni, de ennyiből is látszik, hogy magyarul van, és 15 ezer évesre becsülik a korát.)
Ideje átírni a történelem könyveket, és bemutatni a magyar törzsektől származó magyar nyelvű leleteket.
Európa 1-et a vízözön előtt magyar népek lakták! Itt vannak az írásos bizonyítékok. Nem kell ott keresni az őshazát, ahol nincs írásos bizonyíték, és nincs nyoma, hogy ott magyarok éltek volna.
Magyar szöveggel, ma is jól érthető és olvasható magyarsággal beszéltek, a leleteket 14-15000 évesre becsülik a kutatók.
Ennyi évvel ezelőtt magyarul írtunk és olvastunk, itt vannak az írásbeli bizonyítékok, hogy a magyar törzsek Európában éltek minden más nép előtt.
A lelet olvasatát én publikáltam először, mivel magyar nemzeti kincs, szabadon bemutatható "Kissúrék rovásírás megfejtései" címmel. 2011. E honlapra átmentve: 2015.01.31.