73,A NEM MAGYAR NYELVEK KIALAKULÁSA
A nem magyar nyelvek kialakulása Nyugat-Európában
A megsemmisült magyar népek és kultúrák, ahol ma is magyar rovásos leletek kerülnek elő.
Már bizonyítottuk, hogy a magyar nyelvhez valamilyen más nyelv keveredett így jöttek létre az új nyelvek. Az idegen nyelvet erőszakkal nyomta rá a magyar népekre egy hódító nép.
Magyar nevek
Latinban, germánban, angolban, szlávban, franciában egyformán ma is megtalálhatók a latin előttinek nevezett ősnyelv magyar szavai, a saját szájállásukra elcsavarva.
Mi volt a keveredő másik nép és nyelv?
A magyar szókezdő mássalhangzó gyakran elváltozott és lágyabb kiejtést kapott. A hangsúly a szavak első szótagján meggyengült és hátrébb kerülve az első szótag magánhangzóját kihagyták. Az eredeti szótagban torlódtak a mássalhangzók. Így hozták létre a MŰ NYELVEKET, ezeket indoeurópainak nevezték el.
Már foglalkoztunk a görög nyelv kialakulásával. Az Égei és Balkán térségben az őslakos magyar nyelvű népek közé telepedett sivatagi peremvidékről beköltözött népek, az asszír szövetségből jött dórok hatására alakult ki.
Európába a (só-menti, sivatag menti) népek tengeri úton jöttek az árja-magyar nyelvű népek után. Mások kelet-európai szárazföldi útvonalon érkeztek. Ezt a törzsek neveiből következtették ki a nem magyar nyelvű kutatók.
(Eredetiért katt a képre.)
Dánia: Dán törzse.
Svédek: sivatagiak törzse.
Jutok: Júda törzse. Ha jütök, - jöttek törzse.
Isaxon, Saxon, szászok: Izsák törzse.
Union Jack: Jákob (Jakab) uniója egész Britannia a szigeten és későbbi gyarmatbirodalma. Az angolszászok szerint az örökségük:
- asszír eredetű hivatástudat
- Ábrahám tanítása szerint istenük választotta ki őket a világon való uralkodásra.
(Katt a térképre.)
Az ősi magyar nyelv nem tudott a bevándorlóknak ellenállni. A szaporább nyerte a földrészeken a benépesítési versenyt. Akiket a magyar népek közül nem irtottak ki, öntudatukat, nyelvüket elveszítve, a betelepülőkkel összeházasodva új népekké lettek. (Világosan látjuk, hogy összeházasodásokból alakultak ki az új nyelvek és népek. Ebből következik, hogy rokonságunk nagyobb mint eddig gondoltuk.)
A magyar népek gyengeségét a laza társadalmi és állami szervezettel magyarázzuk. Ma is ezt látjuk, mindenki úr, inkább idegennel szövetkezik, mint a szomszédjával. Nem volt nagy összefüggő állam, egy király és hadsereg, mint Egyiptomban, a magyar népek legcsodálatosabb országában, és a Kárpát-medencében, melyet tejjel mézzel folyó földi paradicsomkertnek írnak le a külföldi utazók.
Az ókorban állt ősi magyar birodalmakat ismerjük: Egyiptom, Hétország, Kréta, Partia, Szkítia és a Kárpát-medence.
A forgatókönyv mindenütt ugyanaz volt és bevált:
Amint Mezopotámiában (Mezőföldön), Kánaánban (Kan-hon), az Égei-szigeteken és a Balkánon elég volt néhány csapat megfélemlítő, gyilkoló, kegyetlenkedő, fosztogató, gyújtogató katonai különítmény, terrorcsoport, ugyanígy Julius Cézárnak (kazár?) elég volt néhány légió katona, hogy a kelta fejedelemségeket legyilkolja.
Julius Cézár az első, akit Rómában pénzen ábrázoltak. Katt a képre.
FELIRATA: Caesar = kazár. Cézár nevére vezeti vissza a lexikon a későbbi kazárok nevét.
A gallok-kelták teljes anyagi kifosztása volt Cézár egyik célja. Az összerabolt aranyat, ezüstöt, értékeket Itáliában hozták forgalomba és olvasztották be.
A módszer a következő volt, úgy tűnik ma sem változott:
- megölette a politikai vezetőket, fejedelmeket, fűurakat,
- a katonákat, hadifoglyokat a győztes csaták után mind legyilkoltatta, kivégeztette
- a köznép felett gyilkolással, katonai terrorral, razziákkal uralkodtak.
Ez már mind bevált a Termékeny Félhold területén annak elfoglalásánál, Babilon (Baba Ilona) Mezopotámia (Mezőföld), Kánaán, Hétország (hettiták), legvégül Égi-ta (Égi-talaj, föld, Egypt, Egyiptom) magyarságának kiirtásánál, elűzésénél és beolvasztásánál.
Cézár galliai rablásait és népirtását végül a római szenátus is rossz szemmel nézte. Cézár magához ragadta a hatalmat, és míg utol nem érte megérdemelt sorsa, véreskezű uralkodó maradt.
Minden diktátor hatalma addig terjed, amíg van, aki érdekből vagy számításból engedelmeskedik neki.
Az ősi európai kultúra és szabad élet lerombolása és az indoeurópai vezetésű új Európa kialakítása más földrészeken is hasonlóan zajlott le.
Mikor már nem volt kit kirabolni, legyilkolni, mert a hun-magyar népeket Atilla, Árpád, István László, Béla, András, Mátyás királyaink védelmezték központilag szervezett erős haderővel, a Pizarrók, Cortezek és társaik hajókra szálltak és e népirtásokat uralkodóik szégyenére ismételték meg más földrészeken, és azt állították, elvitték a kultúrát, a királyságot, és felszabadították a népeket a sötétségből.
Kr.u. 43-tól hódítások történtek a Brit-szigeteken. A vasfüggöny és Berlini fal elődjének építése a Hadriánusz fala volt.
Észak-Afrikában a pun=hun= főniciai háborúk után Kr.e. 136 körül Karthágóban (Kerthegy) házról-házra történt a védelem, ment a rombolás, ostrom és gyilkolás, míg a fekete magyarok utolsó fővárosát tökéletes romhalmazzá nem tették, a magyar népeket le nem gyilkolták.
Atilla királyunk újra szervezte a magyar népeket a hun-magyar seregekkel és a Pártus-partia hunok Mezőföld irányából eltörölték a Római világuralmat a globalizmust. Mindenütt ugyanazon cirkuszok, és bevásárlóközpontok épültek, a nép kirabolva, elszegényítve nyomorgott, örültek a megmentőknek.
Angolszász és germán néven szintén az indoeurópaiak folytatták a régi Európa elpusztítását.
Britanniából 410 körül kivonták a római csapatokat. 450-600 körül angolok és szászok jöttek hajókkal. Teljes volt az invázió, mindent irtottak, raboltak, elfoglaltak.
1016-1042 körül skandinávok, dánok jöttek. Kezükbe került a hatalom. Az ősi brit-magyar megmaradt lakosságot kiirtották, eltüntették, a kívánatos nőket meghagyták.
A Rajna vidékén a ma németnek nevezett népek lovagrendekbe tömörültek, az új militáris vallás nevében a kereszténység terjesztésével gyilkolni kezdték a finn (fenti) és ugor népeket, egyes törzseiket szinte teljesen kiirtották.
EZT A KORSZAKOT NEVEZIK SÖTÉT KÖZÉPKORNAK.
Egyedüliként a magyar királyok védelmezték a Kárpát-medencébe menekült magyarságot. A magyarokat többször is megpróbálták kiirtani, az országukat részekre szakítani és totálisan kirabolni. Hasonlatosan a most, közel 100 éve egyharmadára darabolt Kárpát-medencei jelen korok Magyarországával.
A Kárpát-medence újraegyesítése azonban a jövendölések szerint hamarosan eljön. Akkor jár a kárpótlás az elrabolt, javakért, a hátrányosan megkülönböztetett lakosságnak a megalázásokért, gyilkolásukért sok 100 évre visszamenőleg, és az el nem évülő háborús bűntettekért.
Összefoglalva:
A Régi Keletről Kr.e. 2500-tól állattenyésztő, földműves, iparos, kereskedő, békés lakosság költözött Nyugat-Európa tájaira. A bevándorlás folyamatosan, több hullámban történt. Az első európaiak magyar nyelven beszéltek, magyar rovásos leleteiket ma is őrzik a múzeumok. Sokat én fordítottam rovásról ma használt latin betűinkre. Magyar volt az első európai kultúra.
A rendszeres termelés, a hegyek, folyók, lakóhelyek elnevezése.
Társadalmuk az egyén szabadságjogait garantálta. Mindenki úr volt (ma is az) önkéntes társulásokban éltek. Kiskirályok, fejedelmek uralkodtak a magyar törzsek felett.
Nem korlátozták az emberi szabadságjogokat, ezért nem tudták a népi önállóságukat fenntartani, egyenként győzték le őket.
Szétaprózódva elpusztították EURÓPA 1. magyar népét.
(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei.)
2015.02.01.