112,Új Babiloni Birodalom
Nabukadnezár királynak (Kr. e. 604-562), az Új Babiloni Birodalom (Kr. e. 612- Kr. e. 539) káldi uralkodójának minden népe meghódolt és hűséget fogadott, kivéve Júda lakóit, akik fellázadtak ellene. A kihívásra Nabukadnezár a helyszínre sietett (Kr. e. 596), Jeruzsálemet elfoglalta; falait lerombolta, a lázadó Zedekiah királyt fiával együtt maga elé rendelte és asszír módon büntette meg: a fiút apja szeme láttára kivégeztette és az apának szemeit ez utolsó látomás után kitolatta. A három felbújtóval szemben pedig úgy járt el, mint Dávid király a kánaániakkal: ő is tüzes kemencébe dobatta őket. Utána a város vezető embereit összefogdosták és - ugyancsak az asszíroktól tanult módszerrel - Babilonba deportálták. A művelet után a király seregével végigfésülte Júdát, falvait felégette, úgyhogy azok közül sok soha többé nem kelt életre mások is csak hosszú emberöltők után kaptak új lakosságot.
A régészeti ásatások a pusztulás méreteit igazolják: a rétegekben a Kr. e. 6 századtól kezdve a folytonosság megszakad. A szemita hadviselés borzalmait most azok is saját bőrükön tapasztalhatták, akik ezt az elvet kitalálták, a Régi Keleten meghonosították és az eldurvulást a földművesek közt elterjesztették.
Akiket a babiloni király magával vitt, azokat átneveléssel szándékozott megváltoztatni, a helybenhagyott részleg pedig babiloni kormányzót állított. Így Izrael után, amelynek lakosságát még annak idején Asszíria deportálta, Júda népessége is elpusztult. Az életben maradottak tragédiájukban Isten büntetését látták az elkövetett bűnökért, Nabukadnezár királyban pedig a büntető eszközt. Babilonban - amit a források ezen túl következetesen a káldiak (keletiek) országának neveznek - választás útján napkirályok kerültek uralomra, akik a Napisten NABU nevét gyakran belefoglalták trónnevükbe, mint NABO-PALAS-AR (Nap- Város ura, Kr. e. 626-604), NABUKAD NEZ-ÁR (Napokat Néző úr, Kr. e. 604-562), a csillagvizsgáló és NABUNAID (Kr. e. 555-539).
Az Új Babiloni Birodalom Nabukadnezár alatt élte fénykorát. A királyokat hazafias érzés hevítette, szenvedélyesen kutatták a régi írásokat és egyik- másikuk szakavatott régésszé és okiratolvasóvá képezte ki magát, hagy személyesen irányíthassa a nemzeti újjászületést. Nemcsak a Napisten elpusztult szentélyeit építették újra, hanem rendbe hozták az öntözőcsatornákat is és újra művelés alá vették a parlagon hagyott földeket.
Az újra éledő magyar világ talán megerősödött volna és idővel a sok üldözés és a tömeges mészárlást is valahogyan kiheverte volna. A történelem azonban nem így alakult. A magyar népek már oly kevesen voltak a Régi Keleten, hogy nagy területükön az uralmat száz éven belül elvesztették. A szétszórt izraeliták, Júdabeliek és asszírok ugyanis, amint a nagy események feledésbe merültek, a perzsákkal szövetkezve Kr. e. 550 és 646 között Médiában magukhoz ragadták a hatalmat, Kr. e. 538-ban pedig csellel Babilont is birtokba vették. A szemita imperializmus ezzel feléledt és a Régi Kelet országai rohamosan ismét szemita uralom alá kerültek.
Jegyzet az ószövetség forrásairól
Az ókori izraeliták egyetlen, de hatalmas irodalmi alkotása a Biblia úgynevezett Ószövetségi része, az Ó- Testamentum. Ennek az írásgyűjteménynek ma ismert legrégibb szövegeit jórészben a Kr. e. 9. és 8. században írták le mai formájukban, más darabjait, mint Jób könyvét és a Példabeszédeket ennél is később, a Kr, e. 4. és 3. században. E régi szövegek részben héber-arámi, részben pedig görög nyelven állnak rendelkezésünkre.
(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei.)