Magyar rovásírás leletek 1

Asszíria bukásakor, Kr. e. 612-ben, Júda még fennáll, de igen gyér lakossággal és nyugtalan lelkiismerettel várta a Ninivét porba döntő médák és babiloni árják, a föld régibb lakóinak bosszúját. Ez a bosszú egyelőre nem következett be és talán el is maradt volna, ha Júda vezetői meghódoltak volna az új "istennek", Babilónia királyának, aki Asszíria bukása után a szíriai-kánaáni területnek is királya lett. Mivel Júda nem hódolt meg, Nabukadnezár babiloni király türelme elfogyott és Júda vezetőit az asszírok példájára Kr. e. 597-ben Babilonba deportálta. Az intrikák azonban még ezután is folytatódtak, ezért 586-ban újra megjelent Júdában, Jeruzsálem falait ledöntötte és a város maradék lakosságát is elvitte. Ezzel a második izraelita utódállamnak is vége lett.

A jósok és próféták számos esetben megmondták, hogy a deportálás az élő isten, vagyis az asszír király büntetése volt, amiért a vele kötött hűbéri szövetséget Izrael királyai nem tartották be. Hátrahagyott irataikból mindez filológiai pontossággal megállapítható. Az is megállapítható, hogy "bűn, lázadás, hűtlenség" alatt nem az egyetemes erkölcs mércéjén lemért bűnt, vétket és lázadást értettek, hanem az asszír királynak fogadott vak engedelmesség megszegését s csak a későbbi Biblia-magyarázók adtak a dolgoknak vallási értelmet. Néhány szó szerinti idézettel az egykoriak szemszögéből is megvilágíthatjuk a helyzetet.

Ámos próféta kritikája szerint Izrael külpolitikáját paráznaság hatja át, "Efrájim (Izrael) szelet legeltet és keleti szél után futkos, nap-nap után szaporítja a hazugságot és kudarcot, hol Asszíriával (!) köt szövetséget, hol Egyiptomnak kedveskedik olajjal." "Olyan Efrájim mint egy buta galamb: most Egyiptomhoz fordul, azután Asszíriával (!) futkos" (Amos XII 1 és VII 11). Ezékiel próféta szerint Izrael külpolitikájában olyan, mint egy erkölcstelen nő (Ezekiel XVI 26-30).

Egy asszír ágens Jeruzsálem ostromakor szemére hányta az izraelitáknak az egyiptomiakkal való szövetségüket. Nos, te arra a törékeny nádszálra bízod magadat, ami Egyiptom? Ha arra támaszkodsz, belevág kezedbe és átszúrja azt. Mert olyan a fáraó, Egyiptom királya, mindenkivel szemben, aki benne bízik . . . Felkérlek tehát mindezek miatt, esküdj hűséget az én uramnak (!), Asszíria (!) Királyának és én szállítok neked 2,000 lovat, feltéve, ha képes vagy azokra lovaglásban jártas embereket ültetni" (2 Kings XVIII 21, 22). Bűnt követ el és lázadó az, aki az Asszíriával (! !) kötött szövetséget nem tartja be, nem Az Urat (!) Szolgálja, hanem mással szövetkezik, és más urat szolgál (2 Kings XVIII 7, 20). Akik ilyen bűnt követnek el, aminőt Izrael, azokat az asszír (!) király összeszedi, és idegen országokban szórja szét. "Mert ők nem engedelmeskedtek Az Úristen követeinek, hanem megszegték az ő szerződését és mindent, amit Mózes, Az Úr (!) szolgája parancsolt s a kötelezettségekről hallani sem akartak, se azokat végrehajtani" (2 Kings XVIII 12).

Teljesen világos tehát, hogy az Ószövetségben szereplő "Az Úr" és "Isten" nevek legtöbbször nem a God, hanem a Lord, vagy még inkább a King (Király) szóval volnának fordítandók minden olyan esetben, amikor Asszíria királyáról van szó. Csak a magyar nyelvben van az Úr szónak olyan értelme, mint isten, király, nagyúr, parancsoló és ember. Nem csoda, ha a Biblia magyarázatában a teológusok a sokféle értelem között eltévedtek és áhítatos lelkülettel mindenütt az igaz Isten ujját, nevét, szerepét keresték és találták meg s ebbeli buzgóságukkal szinte kihámozhatatlan zűrzavart okoztak a történettudományban. Az ő jóindulatú spekulációjuk eredményeként lett egy egyszerű és abban a korban szokványos hűbéri szerződésből, amit az élő istennel kötöttek, a teremtő Istennel való egyezkedés, csodálatos lepaktálás.

Hogy a sok milliónyi tudós elvész, történész és régész között, akik évszázadok óta böngészik a Bibliát, eddig még egy sem akadt, aki észrevette volna az Úr meg az Isten szóval kapcsolatos főbenjáró tévedést, az a mi tudományunk egyik legsiralmasabb jelensége. Talán azzal magyarázható, hogy járatlanok voltak magyar nyelvben? Meg azzal is, hogy a papok valósággal elriasztották tudósokat a szent szövegek tárgyilagos vizsgálatától? Attól féltek, hogy az Isten alkotásának tartott írások kritikájából majd olyan dolgok derülnek ki amelyek a vallásnak kárt okoznak? Mindez lehetséges, hiszen a zsidó Spinozát például, aki a 17. században a modern Biblia-kritikát elindította, még kiátkozták a zsinagógából  és a mi korunkban élt Sigmund Freudot, aki Mózes zsidó voltát kétségbe vonta s őt egy egyiptomi úr gyermekének tekintette, keserű szemrehányásokkal illették, amiért az igazságot előbbre valónak tartotta, mint a vélt nemzeti érdeket.

A tudománynak is megvannak a maga mártírjai, Spinoza és Freud azok közé tartozik.

Az asszírok bukása

A Kr. e. 7. század elején az őshazai magyar politikai láthatár teljesen elborult s a jövendő reménytelennek látszott. Asszíria ugyanis dél és nyugat felé elérte az emberi megélhetésre alkalmas területek végét, a sivatagot, illetve a tengert. A birodalom nyugati szomszédságában így nem maradt olyan szabad terület, amelyen a menekülő magyarság megállhatott volna erőt gyűjteni a haza alkalmas időben való felszabadítására. A katasztrófából megmenekült egyiptomi, kánaáni, szíriai és hétországi néptöredékek ekkor már messze Európában jártak és az ősi föld visszafoglalásában nem vehettek részt. Az Őshaza keleti felében élt magyarság is nagyon megfogyatkozott, a babiloni magyarok elpusztultak, Mezopotámiában a szemita lakosság alkotta már a többséget s a nemzeti gondolat a rendszeres deportálások és új népelemek behozatala által mindenütt meggyengült.

 Ilyen körülmények között a felszabadítás munkája főleg és elsősorban arra a magyar nyelvű tömbre hárult, amely a Kr. e. 7. században a Kaukázus völgyeiben és a Kaspi- Oxus vidékén (Turánban) gyülekezett s helyi néven méda, szkíta és huni néven volt ismeretes.

A Kaukázus vidékén élő magyar nyelvű törzsek politikai és katonai összefogását a Van- tó és az Urmia- tó környékén megszállt részek indították el a Kr. e. 13. században, amikor Urartu (egyenes szórendben Erdő Ura) néven országot szerveztek. Ez az ország Asszíria felett hosszan elnyúlt nyugatra és keletre, virágkora a Kr. e. 9. és 7. század közé esik, rendezettség és kultúra tekintetében felülmúlta szemita szomszédját. Királyai közül három viselte az Arduris 'Az Erdő őrizője' trónnevet, Asszíriában látták létellenségüket és figyelmük kiterjedt az egész üldözött magyar világra. Állandó szövetségesei voltak a még megmaradt boráti (húri, majtényi, naíri) és maúri (kánaáni, szíriai, hettita) törzseknek valamint a babilóniai káldiaknak, akik kus fajta nép voltak. A kaukázusi Erdő- ország legfontosabb szerepe abban látható, hogy befogadta otthont adott az asszírok elől mindenünnen menekülő néprészeinknek. Ilynemű szerepének legjobb bizonyítéka az, hogy az ország területén az ősi magyar írásrendszerek minden típusa használatos volt: a szavak összecsengésére felépített ősi képírás, a babiloni ékírás, a maúri-turáni rovásírás és az egyiptomi szentírás is.

Urartu területén a vezetés Kr. e. 685 körül a méda elem kezébe került. Az uralomcsere körülményeit csak fogyatékosan ismerjük, mert a médáktól nem maradt ránk egyetlen sor írás sem. Róluk mindössze annyit tudunk, amennyit Herodotos feljegyzett. Ő mondja, hogy az úr-népek családjába tartoztak és mielőtt méda nevük általánossá lett, mindenki árjáknak nevezte őket (these Medes were called anciently by all people Arians). Az ország népét hat csoportba tagolták: 1,. Busé, 2. Paréták-Eni, 3. Strukha-tes, 4. Ári Zanti, 5. Budai és 6. Magi. Közelebbi támpont hiányában nehéz e neveket biztonságosan értelmezni, de valószínűleg nem vérségi, azaz nem leszármazás alapján összetartozó törzsek voltak, hanem foglalkozás szerinti csoportok.

Az első helyen említett Busé csoport a Vezér (B/V) csoportja lehetett, amelyet hasonló felsorolások alkalmával az első helyen szoktak szerepeltetni.

A Paréták- Eni grafikával megörökített csoportban a legelőkelőbb emberek szerepelhettek, akik a Van- tó és az Urmia- tó környékén laktak s akiktől a méda szervezkedés elindult, ők lehettek tehát a "bori tákon" vagyis a víz menti földeken elhelyezkedő birtokok (honok) urai.

 A harmadik csoportban talán a 'Satárokat' vagyis csatárokat kell látnunk, a katonai osztályt, a negyedikben a szántó-vető embereket, azaz földműveseket, az ötödikben a fegyverkovácsokat s a hatodikban a mágus papok rendjét. Az a körülmény, hogy szervezkedésük nem származás szerinti, hanem hivatásrendi volt, az állam új keletű jellegét erősíti meg. A lényeg az, hogy a médek is megtalálták a kapcsolatot Egyiptommal és Babilonnal s az ott élő régi népelemekkel karöltve három oldalról láttak hozzá az asszír iga lerázásához.

A felszabadító mozgalmat az asszíroktól legmesszebb lakó egyiptomiak kezdték el, a Delta-vidék helybeli fejedelme, Psametik úr, "akinek a megyéje a tengerparton volt" (Diodorus) s aki magát Egyiptom fáraójának kiáltotta ki (Kr. e. 663-609). Trónnevének írásjeleit  pontosan olvassuk: Pi-S-Me(n)-TI-K, azaz Bi-Z-Me(n)-TI-K URA, mai helyesírásunkkal „Vízmentik ura”. Trónnevének magyar értelme ugyanaz, mint amit Diodorus mond, aki az értelmet saját nyelvére lefordítva őrizte meg. Egyiptom példáját követte Babilon, ahol a médeknek sikerült Kr. e. 626-ban felkelést szítaniuk és annak során a várból az asszír őrséget elűzniük. Így a babiloniak is visszaállították országuk függetlenségét, akik ezután a médekkel szövetségre léptek és Asszíriát északról és délről két tűz közé szorították. Ebben a katonai és politikai helyzetben mindenki előtt világos volt, hogy rövidesen történni fog valami.

A több mint félezer év óta büntetlenül nyúzó és gyilkoló asszír népet halálfélelem fogta el. Reszketve vették a száguldó lovasokról szóló híreket és minden percben várták az íjat feszítő, lándzsát lengető méd, a káldi és egyéb katonák megjelenését. Jeremiás próféta Júdában így jövendölt: "Ezek íjjal és lándzsával jönnek, ezek kegyetlenek és nincs irgalom. Hangjuk zúg, mint a tenger és lovakon utaznak" (Jeremiás VI 23). Habakuk szerint a káldiak "rémesek és félelmetesek. . . lovasaik szerte fognak ágazni és jönni fognak messze vidékről, szinte repülve, mint zsákmányára siető sas. Jönni fognak mindnyájan, hogy erőszakot vegyenek: orcájuk keleti szélként fogja felszívni és összegyűjteni a foglyokat, miként teszi a homokkal" (Habakuk I 7-9).

Valóban úgy történt, amint megjósolták, s az asszír fővárost, Ninivét rettenetes, ostrom után Kr. e. 612-ben bevették. Az utolsó asszír király szolgáitól és kéjnőitől körülvéve, palotájának lángjai közt lelte halálát. Megszűnt az Asszír Birodalom, vége lett a szemita világuralomnak a Régi Keleten s az árja magyar népek felszabadultak rabságukból.

Az asszír birodalom területét a győzők egymás között felosztották. A médeké lett Ninive és a Tigristől keletre elterülő óriási föld, nyugaton egész Kis-Ázsia; a babiloniak birtokába került Mezopotámia, Szíria és Kánaán; Egyiptom pedig ura lett saját birtokállományának. "Az oly sok ideig rabságban tartott népek bosszúja félelmetes volt: Asszíria egyetlen városa sem maradt épen, irgalmatlan mészárlással irtották a lakosságot, úgyhogy az ország pusztasággá változott."

Az egykor palotákban dőzsölő és rablásból élő asszírok csak úgy menthették életüket, hogy visszamentek oda ahonnan jöttek és tanyáztak a porban, avagy elbujdostak az erdők rengetegében. Pusztulásukat a környező népek örömmel üdvözölték, ideértve a Júdabeli maradványokat is, hiszen az ő népük is rengeteget: szenvedett. Náhum írja az Ótestamentumban Ninivéről: "Jaj a vérszopó, városnak! Mindenestül hazug és erőszakkal telve . . . rengeteg a halott; igen sok a csontváz, nincs vége a hullák sorának . . . a nemesség porban lakozik, a nép szétszóródik a hegyekbe és nincs senki, aki összefogja őket. Sebeid (Ninive) nem gyógyíthatók, sérülésed súlyos. Mind, aki hírét veszi bukásodnak, tapsol, mert hát kicsoda az, aki nem szenvedett bűneid súlyától?" (Náhum III). Elpusztult hát Ninive, ki bánkódik azon? Hiszen az Isten határozta el, hogy el fogja pusztítani és kitörli nevét a földiek emlékezetéből. Feltámasztani a halottat? - istenkáromlás lenne.

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei.)