Magyar rovásírás leletek 1

II.Ramszesz fáraó uralkodását írja a Biblia, mikor Mózes vezetésével a Vörös-tenger, Sás-tengeri részén asszír ügynökök segítségével a határzár megkerülésével egy emigráns csoport a Szín (Sínai)-félszigetre vonult.

Mit tudunk II. Ramszeszről? (Eredetiért katt a képekre.)

II. Ramás( Ramszesz) királyt, aki hatvanöt évig uralkodott, Kr. e. 1298-tól Kr. e. 1232-ig, ezüstösen csillogó hajáról S-ESOST-R-IS és S-EZUST-UIRI: Az Ezüst Úrős becenévvel illeték.

A képen II. Ramszesz = Ra-mása az Ezüst ősúr múmiájáról készült fotón látjuk az ősz-ezüst hajszálakat! Egy átlagos mai magyar nagypapa arca, sok ezer évvel ezelőttről.

 Amikor aztán a király koporsóját a tudósok feltárták és múmiáját megvizsgálták, a közel 100 évet élt uralkodó koponyája körül megpillantották ezüstösen csillogó ősz haját (Maspero G.: History of Egypt, Caldea, Syria, Babilonia and Assyria. London V 250, 245 sk). 

A leírt név és a tudományos megállapítás között az összefüggés világos, de ezt csak magyar ember veheti észre. Ezüst (hajú) Ősúr.

Ramszesz nevének írásjelei:

  (St-t=istentől here-t=eredt úr usur=ősúr, maat ré=magyar úr, szet-n=szent úr, az egész az úr keretben van.)

Istentől eredt Napúr, a nép őse, Magyar úr, Szent úr.

(Ka-ra=király, vagy Kő, ország ura a kacsa és a dupla kör jele. A keret jelei: A-me-n= A Mén, on-ra=hon ura, Úr ms=úr mása, esz=Ez st=est(hon), az egész az ura keretben.)

Országunk ura (király). A mén hon ura, Úr mása, Est (nyugat) ura. (Úr mása, Isten mása a földön, ez Ramszesz magyar neve.

Uralkodása alatt többször is háborúzott a kor két nagyhatalma, a Hettita - birodalom, népmeséink Hétországa és Egyiptom. A Kádasi két napos csatában döntetlenben egyeztek meg. 3. Hattusilis (Hét-törzs él/fő ura) és Úr-mása (Ramszesz) király az országában a maga győzelmét hirdette.

A megkötött békeszerződés – az első, napjainkig fennmaradt békeszerződés a történelemben –, melyben kötelezték magukat a kölcsönös segítségnyújtásra, ha egy harmadik fél, aki e korban csak Asszíria lehetett, a másikat megtámadná. Ramszesz hetedik felesége lett Maathórnofruré hercegnő, Hattusilis lánya.

Nézzük neve hieroglif leírását:

Npr, szmr maat-t sólyom 3(-szorosan) nfr úrnő.

Mai szórendünkkel a hétországi hercegnő egyiptomi leírású neve olvasatomban:

"Napúr, Szemúr, Magyar Sólyom nagy fő úrnő." A lexikon nagy királyi hitves elnevezése kissé rövid. A Maathornofruré olvasat pedig az írásjelek összekeveréséből kiolvasott szó.

II. Ramszesz, Ramás, Úr-mása király hosszú élete alatt megerősítette országa határvédelmét, hadseregét, nagy állami építkezéseket végzett, és népe jólétben élt. Munkanélküliség és éhezés nem volt az országában. A kánaáni térségből és távolabbról uralkodók, kiskirályok küldték háremébe lányaikat, népes kísérettel, fiaikat pedig az egyiptomi iskolákba, hogy a magyar népek minden tudományát megtanulják. Egyiptom (Égi-ta) népe nem éhezett, bőséges volt az állami építkezéseken a fizetés és az élelmiszer ellátás. Az egyszerű emberek is szép ruhákban jártak, és senki nem járt mezítláb.

Mózes a lexikonban

MÓZES ÉS A KIVONULÁS AZ EGYIPTOLÓGIA SZEMSZÖGÉBŐL

(Innen idézünk pár sort.)

" Éppen a Deltában - amit II. Ramszesz kinézett a birodalom új központjának - volt létszámfölényben egy idegen törzs, melyet az egyiptomiak egykor, szánalomból befogadtak. Más idegenekkel ellentétben, akik ekkoriban a Nílus völgyét lakták, az Izraeliták szigorúan maguknak éltek, kerülték a kapcsolatot az őslakosokkal, ami valahogy gyanúsnak is tűnt."

" Az ellátás pedig bőségesnek tűnt az Izraelita nomádok számára. Olyan mennyiségben és rendszerességgel kaptak húst, halat, gyümölcsöket és a szokásos gabonát, hogy az Izraeliták évtizedek múlva is - úton az Ígéret Földjére -, erről álmodoztak. Másrészt a munka idején olyan felügyelők ellenőrzése alatt álltak, akiket II. Ramszesz a saját soraikból választatott ki. "

"Semmi kétség, az egyiptomiak jól éltek, munkanélküliség nem volt, sőt a világ minden részéről áramlottak a munkások, hogy az építkezési lázból ők is profitáljanak."

"Ramszesz büszkén utal rá, hogy a boltokban mindent lehet kapni: pékárut, húst, süteményt, szandált, ruhát és illatos kenőcsöt, amivel az emberek tíznaponta bedörzsölik a fejüket. Ramszesz adott rá, hogy népe rendesen öltözködjön, és mindennap szandált tudjon húzni. A "szükség" szót ki akarta törölni az egyiptomi szókincsből. "Megparancsoltam - mondja -, hogy kapjatok ételt éhínség idején is. A lápvidék népét utasítottam, lásson el benneteket hallal és szárnyasokkal. Hajók jönnek délre, hogy gabonát, árpát, lisztet, sót és babot hozzanak nektek. Ameddig éltek, szívesen fogtok dolgozni nekem."

 A valóságban ki volt Mózes ?

Más honlapon: Mózes születése.

A tíz csapás tudományos szemmel:

"A hetedik, nyolcadik és kilencedik csapás a szantorini vulkánkitörés következménye. A vulkáni hamu előbb sötétséget és hideget, majd hatalmas viharokat okozhatott – ez lehetett felelős a sáskahadakért is.

Az utolsó csapás pedig – ami végre jobb belátásra kényszerítette a fáraót – az elsőszülöttek halála volt, ami egy, a gabonakészleteket megfertőző, azonnal ölő gomba műve. Az elsőszülöttek ugyanis elsőként vehettek az ételből, így a méregtől azonnal meghaltak."

A tíz csapás története:  A National Geographic sorozatában a tudósok részletekbe menően taglalják az előzményeket. A tíz csapás hatására a fáraó elengedi a népet?

Mindenki szabadon járt-kelt a birodalmában, ha már a határőrségen vízum ellenében bejutott...

Mózes Jetrónál való sikeres szerepléséről fennmaradt korunkra egy szép kiállítású hieroglifált okmány, amelyet Beni Hassanban egy sírkamra falára festettek. Az okmány másolata eredeti színezéssel megtalálható a "The Jewish People" c. kiadványban és egy színben mi is bemutatjuk Okmánytárunkban 80 sz. a. Bár ezt az okmányt eddig még nem olvasták el, a szakértők egyéb körülményekből ítélve mégis azt vélik, hogy az ő történetük fontos emléke. Mi ezt az okmányt magyarul tudjuk olvasni és látjuk, hogy valóban Mózesre vonatkozik.

(Kinek a sírját találták meg, ha az ábrázolás Mózesre vonatkozik?)

A kép középpontjában, mint a szövegből kiderül, a szuezi kusok ura áll, Mózes apósa, akit a Biblia Jetró néven ismer, de aki neve az okmány szerint 'Az Ajtó ura' az Egyiptom előtt elterülő sivatagos bejáró területé.

Jetró mögött viszont Mózes alakja látható, az alsó képen pedig szamárháton az ő két kisgyereke. A szöveg felső sora jobbról balra olvasva így hangzik: „Az Ajtó úr honát Mezős (Mózes) nyerte. Dezerta hon, Ninive állama, szigete (oázisa) .”

 E szöveg szerint Mózes valóban örökölte apósa országát, amely füves pusztákból állt és az asszír király védnöksége alá tartozott. Az okmány szövegének további részeit oszlopokba írták, az első összetartozó rész a jobb oldalon szereplő két egyiptomi tisztviselő előtt van és így szól:

 „Ez (a kőtáblára mutatva) isten írása nevére  Égitába. Tanúsítjuk: Khádi.”

Értelmezve: ez a kőtábla az asszír király írása Mózes nevére a Két- Tába, azaz a két Egyiptomba.

 A főalak előtt elhelyezett szöveg: „Szuezi kusok ura azt ma Égitába hozza.” A főalak mögött lévő személy kiléte: „Most ez a mezők ura.”

 Ebből aztán mindent megtudunk:
1. Hogy Mózes örökségét az asszír király elismerte és erről tanúsítványt állított ki,
2. A tanúsítványt a szuezi kusok ura Jetro személyesen vitte Egyiptomba és
3. Hogy a fekete kusok szerepe Mózes körül valóban kimagasló volt.  

Ha ez az olvasás helytálló, akkor azon felül, hogy a magyar nyelv  szerepét József után immár Mózes személyével kapcsolatban is igazoltuk, egyúttal magyarázatot kapunk arra is, hogy az Exodus útja miért az Akabai öbölhöz vezetett és miért sátoroztak a kivándorlók oly hosszú ideig a „Kádas Bornál” (Kadesh Barnea) lévő oázison. Nyilván azért, mert ez volt Ajtó/Jetró úr területe, amit tőle örökölt. Mózes talán nem is akarta átvinni népét a Jordán völgyébe, hova az asszír király utasítása szólt és ez a vonakodás lehetett Mózes "vétke", ami miatt nem mehetett be az Ígéret földjére, hanem előtte meg kellett halnia.

Ezek szerint Mózes már megegyezett apósával az örökséget illetően és megvoltak tervei a kushoni kolónia kivándoroltatására, amikor az asszír király ügynökeivel érintkezésbe került, talán éppen a megegyezés asszír részről való jóváhagyása végett, amire szükség volt, hiszen Jetró hona a ninivei király főhatósága alá tartozott.

Mózest apósa, Jetró betanítja a nép vezetésébe. Mózes hallgatott apósa szavára, és mindent úgy tett, ahogyan mondta neki. (Katt a színes szövegre.)

Az Exodus III. és IV. fejezetében, meg a Deutoronomi könyv I. fejezetében valóban bőséges feljegyzés található arról, hogy Mózes az asszír király ügynökeivel hosszasan tárgyalt. Az asszír ügynök, eltérőleg a Mózes-Jetró egyezménytől, a kushoniakat nem Akaba vidékére, hanem Kánaánba akarta irányítani, mert az istennek (asszír királynak) ott voltak velük tervei, csakúgy, mint az ugyane célra elhívott többi néptöredékkel.

 Az asszír főembernek nagyon erőlködnie kellett, hogy Mózest a messzebbnéző tervhez - Kánaán elfoglalásához - megnyerje. Ha a kolónia odavándorol, és ott teljesíti a számára kiszabandó feladatot, - mondta az ügynök - akkor a nyomorúságos sivatag helyett (célzás Jetró honára) a kánaániak tejjel- mézzel folyó szép országában élhetnek. Azt is ígérte, hogy az isten (az asszír király) az új honfoglalásban mindig tanáccsal lesz vele és megadja a cselekvésre vonatkozó utasításokat.

Végül kijelentette Mózesnek EHYEH ASHER EHYEH (Exodus III 14; az eredeti szavak). A Biblia-kutatók ezt a titokzatos mondatot is a későbbi héberből próbálják értelmezni.

De ha a héber helyett eddig mindenütt a magyar nyelvet láttuk az ősatyák - Ábrahám, József és Mózes - szereplésével kapcsolatban, talán itt is pontosabb értelmet kapunk a magyar kulcs révén, mint a semmit mondó "Vagyok, ami vagyok".

 Magyar szemmel közeledve a szóban forgó mondathoz, a középső szóban azonnal észrevesszük az asszír király „Az Úr” nevét, a harmadikban pedig a hozzátartozó állítmányt: „Elhelyez” (Ehejesz).

Mi más lehet akkor az első szó, a H-J-SZ mássalhangzók hangzósítása (nb. a szóvégi szemita H-hang a magyar S vagy Sz, pl. IAH, 'Jós'), mint a főmondat kiegészítő része: „Ha jössz.”

 Ezek szerint a kivándorlásra vonatkozó mondat ezt a határozott ígéretet tartalmazta: „Az Úr elhelyez.”

Ez a magyar zsargonban feljegyzett ígéret összhangban áll az akkori körülményekkel. Az asszír politikának ugyanis pillanatnyilag nagyon fontosnak tűnt fel Mózes, az egyiptomi zsidók és egyéb forradalmárok Kánaánba irányítása. Hiszen ők sose fajszeretetből foglalkoztak a zsidók és sorstársaik kicsalogatásával, hanem azért, hogy az ő erejüket is egyesítsék szíriai, kánaáni és sivatagi kusok és szemiták erejével, hogy így egy nagyobb partizán csoporttal törhessenek be Kánaánba, a Jordán völgyének elfoglalására.

Úgy vélekedtek ugyanis Assurban, ha már az egyiptomi hatalomátvétel nem sikerült, sürgősen le kell zárni az Egyiptomból Asszíriába vezető stratégiai útvonalat és ezen a módon eleve lehetetlenné tenni Egyiptom számára, hogy seregeit a Nílus völgyén kívül használhassa és Asszíria ellen megtorló intézkedéseket tegyen a forradalomban vitt irányító szerepéért. Az asszír politika egyébként jelen akart lenni e stratégiai helyen, mert ebben az időben már háborús számításokat végzett és katonai műveletekre gondolt, ami kiderül a Mózessel tárgyaló asszír főember egyik kijelentéséből.

Ez a főember világosan és nyomatékkal megmondta Mózesnek, hogy királyi ura: "Az Úr megesküdött arra, hogy az Amalekiták (szomszédos országok) ellen nemzedékről nemzedékre háborút fog viselni" (Exodus XVII 16) és ennek során Az Úr harcolni fog a zsidók helyett is (Ex. XIV 14), mert "Az Úr csak a háborúnak él: neve "Az Úr" (The Lord is a man of war: the Lord is his name, Ex. XV 3).

Mózes még mindig aggodalmaskodott, mert rosszat sejtett. Az ügynök tehát tovább udvarolt és biztosította őt, hogy Az Úr majd "ad neked nagy és pompás városokat, amelyeket nem te építettél; házakat telerakva minden jóval, amiket nem te halmoztál fel; megásott kutakat, amelyeket nem te ástál; szőlőskerteket, olajfákat, amelyeket nem te ültettél; akkor lesz, mit egyél és bőségben fogsz élni" (Deut. VI 10, 11). Ők lesznek Az „Úr KADOSH” „Kedves népe”, "kihozza őket Egyiptomból egy jó nagy országba, egy tejjel-mézzel folyó országba; a kánaániak, hétiták, amóriták, pereziták, hiviták és jebusiták helyére". (Ex. III 8, Ex. III 6-7).

 Megnyugtatta Mózest, hogy nem fog történni semmi baj, mert az asszír király "vele lesz", "kiterjeszti karját" (vagyis megvédi) és előtte "kikergeti" a népet Kánaánból (Ex. III 12, 20 és XXXIV 11).

 De a félreértések elkerülése végett azt is közölte Mózessel, amit a korabeli hűbérúr kertelés nélkül meg szokott mondani vazallusának, hogy az új helyen majd az asszír királyt (Az Urat, Istent) kell szolgálni, az ő nevére kell esküdni (Deut. VI 13) és "azt kell tenned, ami helyes és jó AZ ÚR, SZEMPONTJÁBÓL" (and thou shallt do that which is right and good in the sight of The Lord, Deut. VI 18). De aztán nehogy hálátlan légy - óvta Mózest az ügynök - és főleg tartsd meg az egyezséget, különben Az Úr "eltöröl téged a föld színéről" (Deut. VI 15).

Az asszír főember végül is meggyőzte Mózest, mert amint a tárgyalásnak vége lett, kiadta neki az első parancsot: "Most aztán indulj és én majd utasítani foglak, hogy mit mondj" (Ex. IV 12). Mózes bizonyára azért mondott igent, mert az ajánlatban értékes segítséget látott a kivonulás technikai lebonyolításához. De mit is tehetett volna mást, ha Jetró örökségének átvétele az asszír király jóváhagyásától függött?

Az alku tehát megtörtént és a sivatagból Egyiptomba visszatérő Mózes már új ember volt, fegyveres kísérettel érkezett, mint a bemutatott okmányon is látható. Szívet cserélt: ő lett a legfrissebben felavatott asszír diplomata, "Az Úr szolgája", akinek feladatául tétetett az egyiptomi Deltában lévő kolónia kivándoroltatása.

Egyiptomba visszatérve, Mózes hozzálátott a kolónia meggyőzéséhez, a kivándorlás lelki előkészítéséhez.

Hirdette nekik, hogy Egyiptomban borzalmasan el vannak nyomva, valóságos rabszolgák, akik élete is veszélyben van, mert a fáraó valamennyiüket ki akarja irtani.

Viszont nem is olyan messze, egy mesésen berendezett ország vár rájuk, ahol csak be kell ülni a készbe, mert helyettük Az Úr majd mindent elintéz. A nép azonban a szép ígéretek ellenére sem volt meggyőződve a távozás szükségességéről, nem hitt a mesebeli országban és vonakodott idegen istent (királyt) szolgálni.

 Jól látták, hogy Mózes a maga egyéni érdekeit lépteti elő közös üggyé, hogy ő egy asszír propagandista, aki az asszír király sípját fújja. Úgy is nevezték OSAR SYP, „Asszír síp”, idegen érdekek szolgálója.

 Megmondták neki: "Hagyj bennünket békében, hogy mi az egyiptomiakat szolgálhassuk" ( Ex. XIV 11, 12 ) .

Mózes végül csalafintasághoz folyamodott: nem kivándorolnak, - mondotta - hanem csak három napra mennek ki a pusztába, hogy ott az új istennek áldozatot mutassanak be. Ez alkalommal "fülükbe súgta a népnek", írja a Biblia, hogy vegyék kölcsön az egyiptomiak szép ruháit, díszítsék fel magukat az ő ékszereikkel és parádésan induljanak. A mit sem sejtő menet a szép ruhákban elindult ünnepelni napkelet felé, s amikor már túljutottak az egyiptomi határzáron, akkor döbbentek rá, hogy nincs többé visszatérés. A nép ettől kezdve az asszír király elhívott népe nevet Israelita - viselte. Az elhívást említi a Biblia is (Deut. VI 21, VII 8).

Mózes és az asszír főember között lefolyt sorozatos beszélgetést a Biblia-kutatók nem a földi istennel, vagyis nem az asszír királlyal illetőleg annak megbízottjával való tárgyalásnak fogják fel, hanem a láthatatlan Istennel való érintkezésnek és a csodálatos dolgok közé sorolják, amit nem megérteni, hanem hinni kell. A történettudomány azonban, amely a forrásokat megérteni akarja, a főmozgatót ezúttal is egy földi lényben, a szemita népek akkori vezéralakjában, az asszír királyban jelöli meg. Efelől nem lehet kétség, hiszen utóbb is lépten-nyomon, száz meg száz esetben van szó az asszír királyok beavatkozásáról és más történeti okmányok is megvilágítják az izraeliták iránti közvetlen érdeklődésüket.

Tényként állapíthatjuk meg, hogy az egyiptomi zsidók a fáraók országából Jetró- Mózes féle titkos egyezmény értelmében, asszír biztatásra és asszír segítséggel, tehát önként és szökésszerűen távoztak. Nem hiteles az a nézet, hogy őket Egyiptomból "kikergették" (driven out,) Az új isten népe egyiptomi "elnyomását" Mózes propagandája alapján a történeti kézikönyvek általában tényként említik. Ez a nézet is revízióra a szorul.

Mert hogyan beszélhetünk elnyomásról, amikor Egyiptomban az összes kulcsállásokban ők szerepeltek: a királyi trónon, a hadsereg élén, a háremek élén, a napvallás intézményeiben és számos egyéb udvari tisztségben, és főleg hogyan lehet olyan kisebbséget elnyomottnak feltüntetni, amely elég erősnek érezte magát arra, hogy kísérletet tegyen az államhatalom kizárólagos birtokbavételére és az őslakosság kikergetésére?

A tények tárgyilagos vizsgálatából megállapítható, hogy a József által behozott kolóniáknak Egyiptomban nagyon előnyös helyzetük volt. Ezzel az ártatlan köznép tisztában is volt és szomorúan gondolt egykori jó dolgára, amikor a Sinai- pusztaságban barangolt. Szemei előtt megjelent a múlt, a régi haza képe, a szívélyesen befogadó egyiptomi nép.

Maguk mondták: "Emlékezünk a halakra, amiket Egyiptomban korlátlanul ehettünk; az uborkára, dinnyére és póréhagymára, meg a vöröshagymára és a fokhagymára." Szemére hányták Mózesnek, miért is kellett minket onnan kivezetni, "amikor ott a húsos fazék mellett ültünk, amikor ott annyi kenyeret ehettünk, amennyi csak belénk fért." "Nemde megmondtuk neked Egyiptomban, hagyj bennünket békén, hogy mi az egyiptomiakat szolgálhassuk? Jobb lett volna nekünk az egyiptomiakat szolgálnunk, mintsem itt a pusztaságban meghalnunk."

Ezekben a panaszokban az érdekeltek maguk mondják el, hogy Egyiptomban jól ment a dolguk s a nép megkülönböztetett elnyomásáról, diszkriminálásáról nem volt szó. A zsidók, kusok és egyéb forradalmárok bajai Egyiptomban akkor kezdődtek, amikor vezetőik asszír biztatásra határt nem ismerő ambíciókkal forradalomba sodorták a vendéglátó országot. De hát ez már más dolog.

A forradalom nem sikerült, így a forradalmároknak kellett viselniük azt a sorsot, amit ők az őslakosságnak szántak. De akármennyire sajnálták is, a kivándorlás megtörtént, azt visszacsinálni nem lehetett. Hiába próbáltak az asszírok karjaiból kiszabadulni azzal, hogy Jetró földjén maradnak; tovább kellett vándorolniuk és el kellett fogadniuk azt az újabb, nehéz és kockázatos szerepet, amit a stratégiai útvonalon, a Jordán völgyében, a nyugati magyar világot meghódítani készülő asszír király számukra kijelölt.

Ezzel a vállalkozással a zsidók történelmi útja a magyarok útjától végleg elvált.

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei.)

2017.12.15. Köszönet az olvasóknak.

A leletek 2023.05.28.-ig átmentve e honlapra.Pünkösd ünnepe.