Magyar rovásírás leletek 1

E könnyű győzelmeken felbuzdulva hozzáláttak aztán, hogy az egész Régi Keletet hasonló módon, katonai erővel leigázzák, zsidó testvéreik kikapcsolásával. A döntő fegyvertényeket mintegy száz éves időközökben érték el: Babilonban 850 táján, Szíria-Kánaánban 760 táján, Egyiptomban 650-ben.

Az asszírok Babilont gyűlölték a legjobban, a Régi Kelet e nagy metropolisát, mert benne látták világuralmi törekvéseik legfőbb akadályát: Amíg ugyanis Babilon független ország volt, az asszír seregeket nem lehetett távolabb eső harcterekre elvinni. Babilon ezért az elpusztítandó magyar országok jegyzékén az első helyre került. Egyszer már I. Salmaneser király (Kr. e. 1265-1234) berontott a városba és fia és a Tukniti Ninurta is megismételte a műveletet, de különösebb eredmény nélkül. Azután I. TigIathpileser (Kr. e. 1112-1074) vezetett ellene hadjáratot, aki Kr. e. 1105-ben a babiloni sereget le is győzte és a két folyó közét végigdúlta. Ezzel a művelettel kapcsolatban hadinaplójába ezt íratta be: "Nagy vérfürdőt rendeztem nekik és megszámlálhatatlan mennyiségű "zsákmányt ejtettem". A büszke várost azonban csak Salmaneser tudta megtörni 851-ben és 850-ben vezetett két hadjárata során.

Amikor ez az asszír király bevette a várost, a lakosság nagy részét szétkergette, a maradékon pedig akkora vércsapolást végzett, hogy utána százötven évig semmi érdemleges dolgot nem hallunk a város életéről. Amikor a város 689 táján újabb kísérletet tett függetlensége visszaszerzésére, Sennacherib asszír király az örökké emlékezetes HALLILE, 'Halál' mezején legyőzte az egyesült babiloni és elámi hadakat. Miután a katonákat mind leölette, összeterelte a város vezető polgárait és azokat is kivégeztette. Arany karpereceiket úgy szedték le róluk, hogy kezeiket levágták. "Mészárolták őket, mint a birkát, beleiket a földön huzigálták és férfitagjukat kitépték, mint június hónapban az uborkát".

Az asszír király 89 falut felégetett, 208.000 embert deportált és megszámlálhatatlan mennyiségű lovat, öszvért, tevét, szarvasmarhát és juhot hajtott el Asszíriába. Az emberek leölése és a terület kirablása után Sennacherib király a város fizikai elpusztításához fogott. Az ARAHTU „Árasztó” nevű főcsatornában a vizet felduzzasztotta és egész városrészeket hónapokra víz alá merített, az épületek falait pedig ledöntötte. Sennacherib őrülettel határos pusztításától a király közvetlen környezete is megundorodott s a vérengzőt tulajdon fiai Adram Melech és Sarezer vágták szét kardjukkal.

A babiloniak szemitákkal vívott élethalálharca Kr. e. 652-ben kiújult. A felkelést ezúttal a király saját testvére Samas Samukin főpap szervezte meg s Assurbanipálnak négyévi ostromába került, amíg a várat be tudta venni. A lakosságnak ő is megrendezte az asszír vérfürdőt, az életben maradottakat pedig a városból kikergette. A menekülők a Perzsa öböl lagúnái közt bújtak meg, vagy elfutottak Elámba. Assurbanipál azonban Elámot is megtámadta és Kr. e. 640-ben elfoglalta. A lakosságot onnan is elhurcolta és helyébe szemitákat telepített, köztük a korábban Médiába deportált izraeliták maradványait. Visszatérve székvárosába, Ninivébe hálát adott istenének, amiért őt ilyen nagy győzelemben részesítette. A győzelmi menet Istár templomához vezetett és Assurbanipál díszét az elámi főkirály és az alkirályok húzták. Babilon és Elám elpusztításával Dél-Mezopotámia elnéptelenedett s gyakorlatilag megszűnt magyarnak lenni.

Az asszír világuralmi programon ezután a távolabb eső nyugati magyar vidékek meghódítása következett: Szíria, Kánaán és Fönícia leigázása és elpusztítása. A szíriai városkirályságok korán felismerték az fenyegető veszélyt és valahányszor asszír fegyverjárásról vettek hírt civódásaikat félretéve, ösztönösen egymáshoz simultak. Közös fellépésüknek köszönhették, hogy az ellenség mintegy háromszáz esztendeig nem bírt velük. Pedig már több ízben nagy hadseregek látogatták őket: 876-ban Karkemis alatt álltak az asszír erők, 856-ban ugyanott és Árpád, Személ, Hattina falainál és 873-ban Damaskus alatt. Ez utóbbi erősség bevételével már 63,000 gyalogos, 2,000 lovas, 4,000 harckocsi és 1,000 teve próbálkozott, de sikertelenül. A fegyverjárásokat az asszírok egyre sűrítették és szinte minden tavasszal elmaradhatatlanul megjelent közöttük a "rém": Kr. e. 849-ben, 848-ban, 847-ben és 845-ben, mindig több és több harcossal, utoljára már 120,000 emberrel.

A döntés a Kr. e. 740-es és 730-as években következett be, miután az asszír királyoknak sikerült az Eufrátesz kényelmes nyugati átjáró helyét őrző Árpád királyságot meghódítaniuk (Kr. e. 743 ) . Az asszír seregek ezután akadálytalanul mehettek egészen a Földközi-tengerig.

Kr. e. 742-ben elesett Damaszkus, királyát megölték, népét elhurcolták és területét asszír tartománnyá tették. Az asszír király most ezt íratta be naplójába: "Minden második embert megölettem. Falat építtettem a város kapuja előtt, aztán a lázadó főembereket megnyúzattam és a falat az ő bőrükkel takartattam be. Egypárat elevenen befalaztattam téglákkal, másokat a fal mentén karóba húzattam. Azt is elrendeltem, hogy jelenlétemben jó sokat megnyúzzanak és bőrükkel a falakat bevonják". Akik elbujdosva életben maradtak, azok mintegy száz év múlva, Kr. e. 639-ben újra kísérletet tettek szabadságuk visszaszerzésére. Assurbanipál lecsapott rájuk, vezéreiket elfogatta s láncra verve palotája elé kutyaólba állította őket.

Karkemis hatalmas erődjét Kr. e. 727-ben hódították meg.

Hamatot 720-ban. Utóbbi királyát Jaubidit szintén elevenen megnyúzták.

 Az asszírok ugyanekkor lerombolták Szamária és Személ erődjét s a lakosság felét mindenünnen elhurcolták. Itt is megrendezték a csata után a szokásos nagy embermészárlást és a kivégzések végrehajtásában az asszír király maga is tettleg részt vett: ő a hadifoglyok szemeinek kiszurkálásában lelte örömét, de azt is élvezte, amint gyermekeket és asszonyokat lassú tűzön elevenen megsütöttek.

Ez a szadista király a magyarok legfanatikusabb ellensége volt és magát is abban a pózban ábrázoltatta művészeivel, amint éppen egy emberfejű oroszlánt szúr át lándzsájával, ekként jelképezve a magyarok sorsát őshazájukban. Azt is megfigyelhetjük, hogy az asszír királyi vadászatok célpontja mindig az oroszlán, amit ezen túl vérét hullatva, halálra sebezve szoktak ábrázolni az asszírok, amint testébe SET hangértékű nyilak hatolnak be.

Az asszír szadizmus lávája Szíria elpusztítása után tovább hömpölygött Fönícia és Kánaán felé. Fönícia védelmében Kr, e. 842-ben sok ezer "Musri" tüntette ki magát, de két év múlva már ott is asszírok parancsoltak, akik elrettentés céljából a szidoni királyt lenyakazták. Ugyanebből a célból leütötték Cilícia Sand-Uari fejedelem fejét (Sanduar- Szent Úr, azaz király, a mai Sándor régi alakja). Kánaánban hiába voltak a zsidók az asszírok rokonai és az asszír király „kedves népe”, őket sem kímélték: Izrael tíz törzsét elhurcolták és országukat asszír tartománnyá tették.

A Kr. e. 7. század közepén Asszíria királyai már minden magyar politikai keretet szétromboltak és minden magyar népet sokszorosan megtizedeltek, ami Babilontól félkörben Damaszkuszig és a tengerpartig található volt és nyitva állt előttük az Orontes és a Jordán völgye, a dél felé vezető nagy hadiút.

Azontúl, a Nílus völgyében állt még egy ország, a legnagyobb és legragyogóbb ókori magyar hatalom, Egyiptom. Az asszírok világhódító törekvésük során most ennek a kolosszusnak készültek megroppantani derekát. Az első asszír király, aki lovát a Nílusban megitatta, Eserhaddon volt. Kr. e. 690-ben indult el hatalmas seregével és a nagy folyóhoz érve hajókra szállt, felutazott a Mén-nem székhelyére, Thébába. A várost ostrommal bevette, kincseit sietve összecsomagoltatta és tömérdek zsákmánnyal megrakodva, hajóin sietve visszament a Deltába. Ott az egyiptomi hadsereget hátba támadta és kiűzte saját országából. Fia és utóda Assurbanipál a dolgot alaposabban kívánta megoldani. Ő Kr. e. 666-ban érkezett a Deltába s miután az egyiptomi királyok ősi székhelyét, Memfiszt kirabolta, fölment Thébába, ott összeszedte az apja által sietségben még otthagyott kincseket, azután megrakodva arannyal, drágakövekkel és töméntelen fogollyal, visszament a Deltába, Egyiptom élére pedig asszír helytartót és asszír kormányzókat állított. A hadjárat befejeztével ezt íratta naplójába: "Sais, Mendes, Tanis és más városok férfiait és mindazokat, akik velük egyetértésben gonosz tervet forraltak, apraját és nagyját egyformán kardélre hányattam, nem hagyva életben senkit közülük. Testüket karóba húzattam és lenyúzott bőrükkel a városok falait betakartattam".

Amint az asszír haderő elvonult, az idegen helytartót és kormányzókat az egyiptomiak elmozdították állásukból. Ezért Assurbanipál Kr. e. 664-ben visszajött, hogy a dolgokat kívánsága szerint rendbe hozza. Viselt dolgait így írja le: "Második hadjáratom során Egyiptom és Etiópia ellen vonultam. Tanuat- Amen (Tanúlt Amén, Egyiptom királya), amikor tudomást szerzett hadjáratomról és arról, hogy átléptem országa határát, elhagyta Memfisz városát és Thébába menekült, hogy életét megmentse. A királyok, helytartók és felügyelők, akiket Egyiptom élére állítottam, elém járultak és megcsókolták a talpamat. Én Tanúlt Amén üldözésére indultam és elérkeztem hatalmas erőssége, Théba alá . . . Ezt a várat mindenestül elfoglaltam, az ezüstöt, aranyat, drágaköveket, palotájának minden gazdagságát, a díszes lenvászon ruhákat, jó termetű lovakat, embereket - férfiakat és nőket - . . . mind elvittem Asszíriába". Egyiptom e barbár rablás és gyilkolás után soha többé nem nyerte vissza régi hatalmát s nemzeti királyságról, magyar országlásról ezután már itt sem lehetett szó. A szemiták elérték századokkal előbb kitűzött céljukat, a Régi Keleten minden a lábuk előtt hevert, a "világ urai" ők lettek!

Az asszír birodalom kialakulását bemutatva, az egykorú kútfőkből idéztünk, a királyok saját beszámolóit szólaltatva meg.

Ezeket az adatokat a tudósok más természetű forrásanyaggal összehasonlították és megállapították, hogy az asszírok a történelem legvérengzőbb népe voltak, akik a Régi Keleten a szó legszorosabb értelmében népirtó politikát folytattak.

Eljárásuk óramű pontossággal végrehajtott három műveletet foglalt magában.

1, A várak és erősségek elfoglalása után az első ütemben a katonai erő teljes megsemmisítését végezték el. Ez abban állt, hogy az elevenen elfogott védőket a várfalakról lelökdösték a mélységbe, ahol azok halálra zúzták magukat.

2, A második ütemben a politikai keretek szétzúzása következett, ami a vezető emberek kivégzésében csúcsosodott ki: a főembereket hegyes karókra szúrták fel vagy elevenen megnyúzták, a kisebb tisztviselőket pedig letérdeltették, kezeiket béklyóba szorították vagy lapos kőre tetették és ebben a helyzetben a hátulról jövő hóhér lebunkózta őket. Azokat az előkelő polgárokat pedig, akikből esetleg új vezetőség alakulhatott volna, egy térre összeterelték és levágták az orrukat, fülüket, ujjaikat, karjukat, lábukat; átfúrták fülük dobhártyáját, kiszúrták a szemüket, kitépték nyelvüket, kirángatták férfitagjukat, kiherélték őket és forró aszfaltot öntöttek arcukra. Azután a félholtakat összedobálták egy halomra, ahol a legyek csípésétől és a forró napsütéstől sebeikbe belepusztultak.

Akiket elszállítottak Ninivébe, azokkal megtörtént, hogy kiállították őket a város kapui elé és fiaiknak megparancsolták, hogy apjuk csontjait ott nyilvánosan szétkalapálják . A kívánatos nőket és erős férfiakat gyalogmenetben, szigorú őrizet alatt Asszíriába irányították. Előbbieket az asszírok ágyasaikká tették, utóbbiakat rabszolgákká és velük végeztették a mezőgazdasági termelést és építtették a királyi kéjlakokat.

3,Mialatt a vércsapolás és népirtás folyt, harmadik ütemként külön osztagok nekiláttak a terület tökéletes kirablásához és a természet elpusztításához. Összeszedték a paloták arany és ezüst kincseit, az ékszereket és drágaköveket, bútorokat és edényeket. Becsomagolták a raktárak készleteit, különösen a fémeket, s mindezt Asszíriába szállították. A lovakat, teheneket összeterelték csordákba s azokat is Asszíriába hajtották. A kisebb állatokat, amelyek a hosszú utat nem bírták volna ki, a helyszínen leöldösték. Ami nem volt mozdítható, elpusztították: a házakat, templomokat felgyújtották, az isten-szobrokat összetörték, a csatornákat szétrombolták, az ültetvényeket felgyújtották, a gyümölcsfákat pedig kifűrészelték.

"Az emberi hódítások krónikájában nehéz találni még egy népet, amely oly mértékben a vérontásnak és mészárlásnak szentelte volna magát, mint az asszírok tették. Vadságukhoz és kegyetlenségükhöz csak kevés hasonló található, kivéve a legújabb időket".

Az árja magyar népek hadviselésével szemben a szemiták hadviselése kiáltóan különbözött. Amikor például a pilisiek tönkreverték az izraeliták seregét Kr. e. 1080-ban, nem mészárolták le őket és nem irtották ki a polgári lakosságot, hanem megelégedtek a katonák lefegyverzésével és azzal, hogy megtiltották országukban a fegyverkovácsok működését.

 A hettitáknál: "Ott is tökéletesen hiányzik a kínzásnak és kegyetlenkedésnek az a mohó élvezete, ami jellemzi az asszír királyok évkönyveit, midőn győzelmeikről írnak".

Ami pedig az egyiptomiakat illeti: "Az egyiptomiak természetüknél fogva nem voltak kegyetlenek és nagyon kevés olyan feljegyzést találunk akár a történelemben, akár a hagyományban, amely vérszopó fáraókról szólna".

 "Az egyiptomiak sohasem hánytak kardélre egész népeket, mint tették a szemiták barbár szokásaik szerint".

Az asszírok a Kr. e. 7. század végére elérték a félezer évvel korábban kitűzött céljukat és az egész Régi Keleten megszerezték maguknak az uralmat, ahol minden államot leromboltak, minden népet tönkretettek és minden földet elpusztítottak. A magyar népek szempontjából a tragédia mérhetetlen: biológiai állományuk minden képzeletet felülmúló veszteséget szenvedett s a nép maradéka, mint földönfutó a világ országútjára került. Aki tehát magyarázatot keres arra, hová lettek az ókori magyarok milliói, az asszír krónikák haláljegyzékein megtalálhatja rá a választ.

Az őshazai magyar népek sorsát jelképező asszír palota-dísz: az oroszlán (Magaru) testét nyilak (Setek) sebezik halálra.

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei.)